Nahát


kozgazdasagblog:

A tudományos kutatók számát tekintetve Kína beérte az USA-t, az EU-t pedig még kissé maga mögé is utasította 2008-ra. Igaz, ezek abszolút számok, és a két nyugati államkonglomerátumnak együttéve is csak kb. fele annyi lakosa van, mint Kínának (vagyis az egy főre jutó főállású tudósok száma nálunk még mindig kétszer nagyobb), de ennek ellenére is most fordul elő először (!) a történelem folyamán, hogy három azonos súlyú tudományos nagyhatalom van a színen. Úgyhogy ha a politikában nem is feltétlenül, ezen a területen mindenképpen vége az egypólusú világnak.

forrás

Egy másik ehhez kapcsolódó tény pedig, hogy ha megnézzük a Sciencedirect (az egyik legnagyobb tudományos publikáció kereső) felhasználói statisztikáit, akkor a következő a kép. A legtöbb felhasználó a következő országokból érkezik:


  1. elyse-henry reblogged this from kozgazdasagblog
  2. davidberes reblogged this from nahat
  3. nahat reblogged this from kozgazdasagblog and added:
    Egy másik ehhez kapcsolódó tény pedig,...ha megnézzük a Sciencedirect (az egyik...
  4. worstcase reblogged this from valami and added:
    Ráadásul kína hagyományosan jó hozzáálláása a szerzői jogokhoz elég gyors fejlődést is lehetővé tesz. Know-how...
  5. valami reblogged this from kozgazdasagblog
  6. kozgazdasagblog posted this
Comments
blog comments powered by Disqus
To Tumblr, Love Metalab